83 órája nem gyújtottam rá. Utoljára körülbelül 10 évvel ezelőtt volt erre példa. Őszintén szólva büszke vagyok magamra. 83 órával ezelőtt még magam se gondoltam, hogy ez tényleg lehetséges, és azt meg főleg nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű. Nem is értem az egészet.
A média arról győz meg minket, hogy a dohányzásról leszokni milyen nehéz, hívd a segélyvonalat, vegyél tapaszt, rágót, járj kezelésre, ami lássuk be, többe kerül, mint a cigink és senki sem garantálja, hogy a végleg letesszük.
Jó tanácsként el szoktak látni minket, olyanokkal, hogy csak akkor tedd le, ha már tényleg eldöntötted, anélkül nem sikerülhet. Saját bőrömön tapasztalva, minden lehetséges, de embere válogatja, hogy hogyan.
Számomra teljesen nevetséges, hogy a különböző betegségekkel riogatnak, nincs visszatartó ereje, nem érzem a bőrömön. Ugyanígy mikor azt olvasom, ha leszoksz 3 hét múlva elmúlnak az elvonási tünetek, amit egyébként már 48 óra után nem is éreztem, de lehet, hogy 2 hét múlva fogok. Azt mért nem írják le, hogy ez nem egy folyamatos állapot, lehet 1 hétig eszembe se fog jutni a dohányzás, aztán a 8. napon lesújt rám a nikotin éhség.
Jaj, a kedvencem, hogy 20 év múlva már ugyan olyan esélyeim vannak a rákra, mint egy nem dohányzónak. Őszintén? Nem érdekel mi lesz 20 év múlva, az érdekel mi lesz ma, holnap… 20 év… messze van még.
Ezzel kapcsolatban tegnap olvastam egy érdekes cikket a lényege az volt, hogy aki 20 évesen szokik le az 10 évvel hosszabbítja meg az életét, aki 50 évesen az csak 6-tal. Fordítsuk ezt meg, aki 30 évvel többet dohányzik, az 4 évvel él kevesebbet??? Nem aránytalan ez egy kicsit? Ha ezt aktív füstölgős időszakomban olvasom, tuti még inkább szívom…ennek tudatában.
Hülyítve van a nép, ahogy a fogyókúrákkal kapcsolatban, úgy a leszokással is. Ha nem cigire költesz, költs a leszokásodra.
10 évig erős dohányos voltam, tényleg nem bírtam ki cigi nélkül, lázasan, bedugult orral, fájó torokkal is rágyújtottam, még akkor is, ha nem éreztem belőle semmit.
Ehhez képest most a 4. füstmentes napomon, igaz még eszembe jut, hogy rágyújtanék, de már bennem van az is, hogy ha eddig kibírtam, mért most adnám fel… Egyszerűen átlépek a gondolaton, és mással foglalkozom.
Bízom benne, hogy a súlyommal sem lesz gond. Nagyon odafigyelek arra, hogy mikor mit eszek. Délelőtt még belefér a szénhidrát, délután már nem. Rengeteg zöldség, gyümölcs, hal, és legfeljebb csirke vagy pulykahús.
Munkaidőben volt a legnehezebb, a vége felé már szinte semmi munka nem volt, na ilyenkor vonul a banda bagózni, azzal is megy az idő. Én se bírtam megülni a fenekemen, szívem szerint, ha már nem dohányzom, legalább egy csokit megettem volna. Ilyenkor abba gondolok bele, hogy mindjárt vége a napnak, és az bizony zsírként fog elraktározódni hónap végén pedig szép kis pluszt könyvelhetek el. Nálam ez bevált, kimegyek ugyan, de csak a konyháig, hogy készítsek egy zöld teát, és közben arra gondolok, hogy csak legyen elég erőm ezt legalább hónap végig kibírni.
Ha sikerül tuti megjutalmazom magam.
